Örök emlék az esküvődről

Segítünk felidézni, másokkal megosztani és újra átélni a pillanatot

Először is engedd meg, hogy gratuláljunk eljegyzésetekhez! Nagyon büszkék lehettek magatokra, ahogy mi is azok vagyunk rátok! 

Tudjuk, hogy miért vagytok itt és mi is átéltünk már hasonlókat: annyira készülünk, hogy elfelejtjük élvezni a pillanatot, s idővel csak felejtünk és felejtünk, míg nem túl sok boldog emlék marad meg nekünk.

Elfelejtenéd az esküvőd napját?

Ahogy telnek az évek, a legszebb emlékek is halványulnak. Ugyanez igaz az esküvőre is, ahol a sűrű szervezés, a sok-sok program (és alkohol :) ) is erősen közrejátszik.

Ráadásul a szülők, barátok, rokonok és vendégeitek teljesen más szemszögből látják, ahogy bevonultok az oltár elé, átadjátok életetek első hitvesi csókját egymásnak.

Ez a vacak vírus pedig még egy lapáttal rátesz, hiszen olykor a szeretett nagyszülőknek, rokonoknak kell megálljt parancsolni védelmük érdekében, akiknek egyetlen lehetőségük átélni a nagy napotokat, ha Ti, magatok mutatjátok meg nekik!

Gyönyörű menyasszonyunk és a Leon Art Press stábja :)
Gyönyörű menyasszonyunk és a Leon Art Press stábja :)

Segítünk nektek, hogy legyőzzétek az egyik legnagyobb félelmet, a feledést! 

  • Segítünk, hogy a nagyszülők könnyes szemmel nézzék vissza a nagy napotokat!
  • Segítünk, hogy 20 év múlva is boldogan tekintsetek vissza rá!
  • Segítünk, hogy pontosan azt lássátok, amit a vendégek is! 
  • Segítünk, hogy újra és újra átéljétek a legboldogabb élményeteket!

Önmagatok lehettek

Csupán adjátok magatokat, és természetes megjelenés mellett mutatjuk be az örök emléketeket!

Fülig érő mosolyt adunk

Bárkinek is mutassátok meg, biztosan fülig ér majd a szája!

Felejthetetlen élmény

Miután a készülődés és a hajtás miatti stresszt a hátatok mögött hagytátok, emlékezzetek vissza az apró történésekre.

Emellett ezernyi más okotok lehet, amiért szeretnétek Ti is megörökíteni a nagy napot, igaz?

Egy párunk története

Fanni & Feri: Az esküvőt sajnos szűk körben tarthattuk meg, pedig sokat készültünk rá előtte. Mindenre épp elég időt hagytunk, egy évvel előre elterveztük a legapróbb részleteket is. Nagy vendégseregre számítottunk, de a vírus közbe lépett, így sok mindenről le kellett mondanunk. Az esküvői videót azonban semmiképp nem hagytuk volna ki, megmutattuk a nagyszüleinknek, akik nagyon örültek neki, hogy legalább így átélhették!

Fanni & Feri
Fanni & Feri

Miért érdemes minket választanod?

  • Teljes odaadással készítjük el nagy napotok örök emlékét,
  • A természetességre összpontosítunk, olyan emléket készítünk, ami a belső szépségeteket is tükrözi,
  • Egyedi emléket készítünk nektek, mivel Ti is egyediek vagytok,
  • Képeinkkel és videóinkkal átadjuk az érzelmeket is,
  • Rugalmasak vagyunk minden kérésetekben,
  • Gyorsan dolgozunk, nem kell hónapokat várnotok a kész anyagra,
  • Elégedettségi garanciát vállalunk!

Mindig azon igyekszünk, hogy az igényeitekhez igazodva, a legtöbbet nyújthassuk nektek. Számunkra esküvőtök napja épp annyira fontos, mint nektek, így garantáljuk a:

  • Maximális odafigyelést,
  • Egyedi, de egyben természetes megjelenést,
  • Minőségi képek és videó elkészítését, amire büszkék lehettek.

Példaként bemutatjuk nektek pár videónkat, amiket párjaink megengedtek, hogy közzé tehessünk:

Dóra és Bálint esküvője egy csodálatos helyszínen volt, Egerben. A tiéteket hol tartjátok?

Kinga és Ádám sokat készült a nagy napra, végül a koronavírus miatt csak szűk körben tarthatták meg. Mesélték, hogy esküvői videójukat mindenkinek megmutatták, aki nem lehetett személyesen jelen.

Videóink mellett fotóinkat is örömmel mutatjuk be nektek!

Szívet melengető üzeneteink a képek, videók átadását követően...

Tegyük esküvőtöket felejthetetlenné, együtt!

Fotó az esküvődről

Esküvői fotókkal a nagy napotok pillanatait bármikor felidézheted!

Oszd meg családoddal, barátaiddal, élvezzétek együtt a pillanatokat!

Videó az esküvődről

Az esküvői videóval nem csak felidézni tudod, hanem újra átélni a legszebb pillanatokat, akár a vendégek szemszögéből!

Válasszátok mindkettőt, kedvezményes áron! Mutatjuk a hozzád illő csomag ajánlatokat:

Csomag ajánlatunk remek választás, hogy esküvőtöket megörökítsünk egységes formában videós és fotós formátumban. Így lehet igazán teljes a kép, hiszen akár a kikéréstől, a lakodalmak végéig is veletek lehetünk, hogy minden fontos pillanat lencsevégre kerüljön.

Szolgáltatás megrendelése

Kérjük, add meg adataid és a lehető leghamarabb felvesszük veled a kapcsolatot.

Évek tapasztalatát adjuk

Ideális hely a címnek

Itt add meg az alcímet

Első szolgáltatás

Porro quisquam est qui dolorem ipsum

5 000 Ft

Második szolgáltatás

Et dolore magnam aliquam quaerat voluptatem

5 000 Ft

Harmadik szolgáltatás

Ex ea commodi consequatur quis autem

5 000 Ft