A nap, amikor majdnem férjhez mentem

2020.04.13

Olvasási idő: 4-5 perc

Avagy élménybeszámoló a promóciós videó forgatásáról

Menyasszony is voltam, meg nem is.

Férjhez is mentem, meg nem is.

Lillafüred királynője voltam, meg nem is.

Az esküvői promóciós videónk forgatását ezzel a három mondattal jellemezhetem leginkább. Belekóstolhattam abba, hogy milyen lesz majd a "nagy nap", milyen lesz, amikor minden szem rám szegeződik, amikor csak én (és a vőlegény) vagyunk fókuszban.

Soha nem volt rajtam még esküvői ruha. Nálunk középiskolában nem volt szokás keringőzni fehér ruhában, először így 2019 októberében élhettem át, amire a kislányok nagy többsége vágyik. Édesanyám (mintha csak a valódi esküvőm lenne) elkísért a forgatásra, együtt nézegettük a szebbnél szebb ruhákat a miskolci Cecília Esküvői Ruhaszalonban. Felpróbáltam számtalan, különböző stílusú ruhát az egészen egyszerűtől az extrémebbekig, öltöztettek, igazgatták a hajam, ékszereket adtak rám, és ez igazán léleksimogató volt. Fontosnak éreztem magam és igazán gyönyörűnek. Őszintén, a valódi esküvőmre (ha egyszer úgy adódna) is kiválasztottam a ruhát, amibe teljesen beleszerettem. Bekukkanthattunk a színfalak mögé, megnézhettük, hogyan készül egy ilyen csodálatos ruha a tervezéstől a kivitelezésig.

A sminkem egy egyetemi barátnőm készítette el, aki profi sminkeseket meghazudtolva változtatta kislányos, de fáradt arcom egy igazi díváévá. A visszafogott szemsmink és az élénkvörös ajkak rendkívül jól mutattak a felvételeken. Magabiztosnak éreztem benne magam, és tudtam, a helyszínen mindenki más is ennek tart, már csak a csodás smink miatt is. A frizurámat tekintve az egyszerűségre törekedtünk, így hullámokat kaptam, amik nagyon jól mutattak a tiarával, amit Cecíliától kaptam.

Kedves menyasszonyok!

Szívből ajánlom az olyan ruhákat, amelyek alá nem szükséges fehérneműt felvenni (gondolok itt a melltartóra). Annyira szabadnak nem éreztem még magam, mint akkor, a sárguló Lillafüred teraszos ösvényein.

Minden tekintet rám szegeződött. Mindenki sok boldogságot kívánt, amit szépen megköszöntem, nem magyarázkodtam, hogy ez csak forgatás. Jólesett a lelkemnek, és persze az egómnak is. Az emberek arcára akaratlanul is mosolyt csaltam, hiszen fiatal nő létemre "férjhez mentem".

A fiúkkal természetesen már korábbról ismertük egymást, így a közös munka egyszerűen ment. Az instrukcióik nem voltak bonyolultak, ha valami nem sikerült, felvettük újra és újra. Az idő nekünk dolgozott, gyönyörűek voltak a fények, a színek, az érzések. A rezgések, miszerint ma csak én számítok, napokig áthatottak.

Aztán elkészült a videó, és a könnyeimmel küszködve néztem végig. A mai napig meghat, ha újraélhetem a forgatás napját. A mai napig meghat Lana Del Rey Young and beautiful című dala. A családomnak megmutatva hasonló reakciókat kaptam. Sírtak, mintha csak a valódi esküvői videóm lett volna.

A beszámolóm két mókás történettel zárnám.

Az első a ruhaszalonban való forgatás után készült. A Leon Art Press megosztott az Instagram oldalán egy képet a forgatásról, amit én is közzétettem a saját történetemben. Napokkal később két lány az egyetemen odajött hozzám kissé félve, a következő kérdést feltéve: "Neked megkérték a kezed?" Hatalmas nevetésben törtem ki, ugyanis a valóságban ez a távoli jövő egyik képe, de ezek szerint hatásosra sikerült a werk fotó.

A másik történet pedig a lillafüredi felvételek elkészítéséhez kötődik. Egy szombati napon forgattunk, és rengetegen választották ezen a napon kirándulási célpontnak a miskolci városrészt. Ebből fakadóan gyerekek is voltak, akik ámultan néztek rám nagy, kerek szemeikkel. Egy kislány azonban gyermeki fantáziájának és a helyszínen lévő Palotaszállónak köszönhetően vélhetően azt gondolta, hogy én vagyok Lillafüred királynője, ugyanis amikor meglátott, illendően meghajolt és pukedlizett is, mint egy kis udvarhölgy. Ezt a pillanatot különösen a szívembe zártam.